12. sz. túra: Dorog - Piliscsaba

2005. augusztus 29.

Az alábbi linkeken érhető el a GPS-es útvonal, az összes kép, az igazolófüzet, míg az oldal legalján látható a szintábra.

A nyár végének közeledtével bele kellett húznom kicsit, mert még messze volt az előirányzott minimum 100 km - ráadásul valójában inkább 150 km-t szerettem volna ezen a nyáron megtenni. Egyedül vágtam neki ennek a szakasznak, Angyalföldről kis piros Siemens Desiro vonattal mentem Dorogig, ahol a pénztárnál kaptam MÁV-os dátumos pecsétet. Nagyon vártam már a jó időt, így örültem az indulás előtti műholdképeken látott magasnyomású légtömegnek. Persze a lehullott eső nem tűnt el nyomtalanul, a vonat ablakából láttam, hogy a Pilis nagy része párában, ködben van, ami csak a dél közeledtével oszlott el teljesen. Dorogról nagyon könnyen kitaláltam, jól jelzett volt az út, majd a Nyársasban egy kisebb susnyás rész következett, de ezt leszámítva kellemes erdőben vitt a túra. Még mielőtt a Kesztölcre menő 117-es útra kiértem volna, jobbra tekintve gyönyörű látvány volt - az Afrikai szavannákat idézte fel - amint a puszta mögött a Kétágú-hegy tetejét még párafelhők nyaldosták.

Kesztölcöt gyorsan hátam mögött hagytam, a Cseresznyés-háttól északra szekérúton vezetett a kék, és továbbra is gyönyörű rálátást nyújtott az imént említett hegyre.

A hegyvonulat alatti tisztásra felérve az út délkeletnek fordult, és a sziklás bércek alatt haladt - balfelé a hegyek fehér sziklái magasodtak, jobbra pedig Kesztölc szőlői és mezői terültek el. Itt igen gyorsan lehetett haladni, csak a meleg volt egyre zavaróbb a magas páratartalom miatt.

Később persze a nyári gomolyfelhők sokszor megszakították a tűző napsütést. A rét utáni erdőben rettentő sok gomba volt, harminc-negyven centis őzlábgombák és rókagomba is rengeteg volt. Ez az útszakasz később elég unalmas lett, főleg, hogy a Klastrompuszta előtti kilométereken a kék kiért az országútra - ahol több mint egy kilométer hosszan egy autóval sem találkoztam.

Maga Klastrompuszta várakozásaimon aluli volt, lényegében kissé jellegtelen, a réten is alig voltak a hétfő miatt, valamint a rom sem olyan érdekes. A fémbélyegző lenyomata itt sikerült az eddigi legsilányabbra, kétszer is próbálkoztam, így azért be lehet azonosítani...

Itt megettem egy szendvicset, ittam, majd továbbindultam dél felé, egy igen sáros szekérúton, ahol a sebességem igencsak visszaesett amiatt, hogy alig tudtam stabil talajt találni :-) Ez közel egy kilométeren keresztül így ment, míg ki nem értem egy nagy irtásra, az úgynevezett Vad-földre. Itt egyenesen előre kellett haladni, nem lehetett eltéveszteni az utat, csak az írtás végén kell vigyázni, hogy jobbra forduljon az ember. Egyébként ez a rész nem teljesen úgy néz ki a valóságban, mint a térképen. A jobbkanyar után az út lassú ívben balra kanyarodik, jobbra irtás, balra akácos kisebb - később nagyobb - árokkal. Sajnos rettentő sok a parlagfű, a nadrágom tiszta sárga foltos lett a ráragadt pollentől. Kész megkönnyebbülés beérni Piliscsévre.

Itt pár kanyar után bevisz az út a szépen rendben tartott Fő térre, itt padok találhatók - így kicsit megpihentem. A padokon kívül még egy kis templom is van itt a központban, valamint buszmegálló.

Tényleg szépen rendben van tartva ez a rész, látszik, hogy az emberek törődnek a falujukkal. Innen még egy darabig a településen belül, betonúton kellett gyalogolni, majd egy kedves idős bácsi útbaigazításával sikerült a megfelelő sarkon befordulnom a délkelet felé folytatódó útra.

A Piliscsabáig vezető út első fele szörnyű volt, süppedős, puha homokos talaj, nagyon mély volt, nehéz volt rajta a haladás, ennek ellenére próbáltam tartani a tempót, így jól el is fáradtam, szerencsére a második rész már jobb volt, itt csak az unalommal kellett magkűzdenem, ugyanis kilométereken keresztül szinte semmi változatosság nem volt.

Piliscsabára beérve már döngölt úton haladtam, majd az állomás előtt egy kellemes kis fasoron mentem végig, mielőtt megpillantottam volna a síneket és a régi kiszolgálóépületet. A vasutas bácsitól kaptam pecsétet az igazolófüzetembe, majd volt még egy órám a vonat indulásáig, amit pihenéssel és utolsó szendvicsem elfogyasztásával töltöttem. Az igazolófüzetem sajnos kicsit megszenvedte ezt a napot, az alsó egy centi kicsit felázott, úgyhogy ettől kezdve zacskóba csomagolva hordom. Egyébként ezt a szakaszt igen jó tempóban, megállásokkal, fotózással együtt 4 óra 4 perc alatt jártam végig.