16. sz. túra: Dobogókő - Visegrád, komp

2005. október 29.

Az alábbi linkeken érhető el a GPS-es útvonal, az összes kép, az igazolófüzet, míg az oldal legalján látható a szintábra.

A késő őszi szép idő és az egyetemi őszi szünet egybeesése ideális volt egy újabb szakasz megtételéhez, így újra felkerekedtem, hogy pecsétekkel és élményekkel gazdagodjak :-) Dobogókőre két busz vitte fel a természetbe vágyókat, így most nem kellett végigállnom ezt az utat. Pilisszentkereszt után már deres volt a fű ott, ahol még nem érte napfény - a természet azért megmutatja, hogy elmúlt már a nyár. A végállomásról gyorsan a kilátóhoz siettem, ahol gyönyörű látvány tárult a szemem elé...

Mint egy festmény. Tisztán látszott a Csóványos csúcsa is a távolban, vágyakozva tekintettem arrafelé, ki tudja mikor érek el odáig. Innen a turistaházban tett villámlátogatás után el is indultam, gyönyörű őszi ruhába öltözött az erdő, csak a hideg szél nem volt ideális. Szerencsére lejjebb ereszkedve ez alábbhagyott, így gyorsan tudtam haladni - a talaj is kellemesen puha volt az avarnak köszönhetően. Felfelé tekintve eleinte főleg sárgás színekbe burkolózott lombkoronákat láttam.

Vigyázni kellett azért az avarral, mert alattomosan elfedte a köveket a turistaúton, szerencsére túrabotom kitűnő támaszom volt. A jelzések mindenütt jól követhetőek voltak, lényegében térkép nélkül végig lehet járni ezt a csodálatos szakaszt. A sikáros környéki rétekre érve lényegében nagy igazság az, hogy mindig úgy kell menni, hogy a rét folyamatosan balra legyen, míg jobb vállunkkal szinte súroljuk az erdő ágait. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a jelek jó helyen vannak, táblák is jelzik az utat. Nehezen észrevehető még a rétek előtt a jobbkanyar, ahogy a pirostól elválik a kék, illetve vigyázni kell a réteken az első nagy balkanyar után jobboldalt a jelzés pont egy ösvény bejáratánál van felfestve - na itt nem szabad lemenni az útról, tovább kell menni, és 50m múlva egy kék jelzés megerősíti, hogy jó irányban haladunk.

Az erdészháznál a kapu tárva-nyitva, pecsételni kinn kell (nagyon új, még nem is tintás a gumibélyegző!), a kutya pedig max. bentről ugat, legalábbis az eddigi tapasztalatok szerint. A pecsételés után nem szabad engedni a felfelé vezető tágas út csábításának, rögtön jobbra kell indulni, végig a kerítés mellett - na ekkor már nagyon ugat a kutya, de kijönni szerencsére még mindig nem tud. Többször kis hidakon kell átkelnünk a Bükkös-patak medre felett, szép környezetben visz tovább az út - bár ilyenkor ősszel minden erdő szép, és sehol sem egyhangú ez a szépség. Pilisszentlászló előtt egy kis ideig aszfaltúton visz a kék jelzés, itt azért figyelni kell, hogy hol is tér le balra az erdőbe.

Itt miután egy újabb kis híd után felfelé visz az út, és egy kisebb kaptató után megpillantjuk a falu házait. A faluban sem lehet eltévedni, a pecsétnek otthont adó kis kocsma sem veszélyes, a pultos szívélyesen adja át a hitelesítő eszközt :-) A lakott területet egy gyanítható hajléktalanszállás mellett hagyjuk el, majd megint felfelé vezet az út - elég meredeken. Elég sokáig kell felfelé menni, mire egy tisztásba torkolló betonútra fordulva megpihenhetünk. Innen már nincs messze a következő rét és az erdészház, ahol a lovak melletti kerítés mögött egy oszlopon bújik meg a pecsét. Itt  pihenőhely is van, le lehet ülni táplálkozni, pihenni, élvezni a természet csöndjét. A pihenés után nem könnyű jó irányba indulni, de ha jobbra tartunk az eredeti irányhoz képest, akkor mindenképpen a kékbe torkollunk 100m-en belül. Itt dimbes-dombos szakaszon visz az utunk (balra a Palócki-rét), majd kis idő múlva egy útjelző oszlophoz érünk, mely balra jelzi a kék továbbhaladását. Na itt kell visszasétálni húsz métert, és ott balra menni a gerincen, mert ha a táblának hiszünk, akkor a kék keresztre megyünk rá... A gerincen haladva (kép lent) olyan érzésem volt, mintha a Mátraszentistvánból Ágasvárra menő úton mennék :-) Ennek a szakasznak az elején vannak helyek, ahol a régi jelzések becsalnak a hegyoldalban haladó útról, ezeknek nem szabad hinni, tovább kell menni az ösvényen egyenesen. A Vízverés nyergében gyönyörű szép őszi kikerics populáció található - legalábbis ősszel. Nagyon szép látvány volt, kár hogy már virágzásuk legvégén láttam őket. Kellemes hely ez is, kis szabadtéri uzsonnázásra igencsak alkalmas.

A Barát-halom előtt két forgókapun is át kell haladni, majd a Moli-pihenőnél elénk tárul a Dunakanyar egy szeletének látványa. Ez is egy kellemes kilátóhely, de még ennél is fenségesebb látvánnyal szolgál a Borjúfő kiugró sziklaszirtje, melyről Visegrádtól a Prédikálószékig el lehet látni, és jól látszik a Börzsöny "félszigete" is... Itt végül megkerestem egy geoládát is, mely olyan közel volt az útvonalhoz, hogy nem lehetett kihagyni :-)

Innen már gyorsan el lehet jutni a bob-pályához, és a Nagy-Villám kilátójához; sajnos ez utóbbi éppen felújítás alatt áll és zárva van, így itt pecsételni sem tudtam, de fényképpel és GPS trackkel mindenképpen igazolni tudom, hogy ott jártam.

A kilátótól már tényleg végig lefelé visz az út. A fellegvár bejáratához vezető lépcsőt nem szabad eltéveszteni, egyébként már eltévedni sem lehet. Visegrád előtt még elhaladunk egy kálvária és több hozzá tartozó kereszt mellett, majd végleg visszaérünk a civilizációba. A dunaparti településen számos étterem vagy pizzéria várja a megfáradt utazót, de az óránként járó komp megkönnyíti a siető vándor hazajutását is. Én utóbbi kategóriába soroltattam, és fél öt után pár perccel át is keltem a Dunán. Miután a fellegvár fenséges látványától elbúcsúztam, a fél hatos vonattal indultam "haza" kedvesemhez Felsőgödre...